Itt lakom már egy éve Európa egyik legjávorszarvasosabb országában, de a közelmúltig nem volt szerencsém élő példányhoz. A hiányérzet csak nőtt és nőtt, így fogtuk magunkat néhány baráttal és elautóztunk a legközelebbi állatkertbe (130 km, itteni viszonyok között semmi; jellemző, hogy itt egy mérföld 10 km...). Találtunk is jávorszarvast, szépet. Mást is, azokról esetleg valamikor később.

Forrásaim igazat állítottak, a jávorszarvasn tényleg nagyon nagy és tényleg nagyon szép, különösen ha ilyen szépen beáll profilba.

El kell ismerni, az állat mérete tiszteletet parancsoló. Annyira az, hogy az ember kezdi megérteni, miért is szeretik a népek a hosszú motorházú Volvokat... Senki nem szeretné megtapasztalni a szélvédőn kopogtató agancsok látványát.

Néztük egy darabig a gyönyörű állatot, és a végén nem mi untuk meg. Bevallom, jobban éreztem magam úgy, hogy volt közöttünk egy kerítés. Valószínűleg nem véletlenül mondják, hogy annál szebb a vadon látott jávorszarvas, minél messzebb van, és ha feléd jön, akkor szó sincs szépségről.

Hazafelé aztán sikerült az autóból is látni egy jávorszarvast. Állt az út mellett, pár méterre az aszfalttól, mintha gondolkodott volna, hogy kisétáljon-e elénk, de szerencsére nem tette. Esélyünk se lett volna.